1955-ben születtem Budapesten. A családunkban soha senkinek nem volt kapcsolata a művészetekkel. Engem minden érdekelt, mindenfélét kipróbáltam. Furnérlemezből kivágott rajzfilmfigurákat festettem, monotíp nyomatokat készítettem, rajzszakkörökbe jártam. Már akkor is a portrérajzolás fogott meg a legjobban, de mivel nem volt nagy sikerélményem, abbahagytam.

A rajztanárnőm, Száraz Klári néni szerette volna, ha valamilyen művészi pálya felé orientálódok, de a szüleim szerint a művészetekből úgysem lehet megélni, inkább: „Tanulj valami rendes szakmát!”. Nem tartom magam tehetségesnek, szerintem inkább későn érő, rendkívüli türelemmel rendelkező ember vagyok.

Budapesten a Bolyai János Híradásipari Szakközépiskolában érettségiztem, de nem igazán dolgoztam a szakmában. 21 évig geofizikai kutatásban dolgoztam észlelőként. Ahogy jártam az országot, ahol csak lehetett – a helyi művelődési házakban -, ellestem a helyi művészeti értékeket. Ekkor is próbálkoztam a rajzolással, de sikerélmény hiányában lanyhult az érdeklődésem. Közben belekóstoltam a fafaragásba, a Tiffanyzásba is.

2012 nyarán beiratkoztam egy jobb agyféltekés rajztanfolyamra Faragó Lilihez. Ez adta meg azt az önbizalmat, hogy ma már több mint száz portrém van többnyire ismert emberekről. De nem utasítok vissza teljesen ismeretlen embereket sem, akik a facebookon keresnek meg és portrét kérnek tőlem. Ez a tudás nem igazán elégített ki, ezért kerestem és találtam egy festőművészt, Kaid Nabilt, aki segít a továbblépésben. 2013 szeptemberében úgy éreztem, most jött el az ideje annak, hogy a színekkel is kapcsolatba kerüljek, így Nabil segítségével belekezdtem az olajfestés alapjainak elsajátításába is.

Tulajdonképpen az emberábrázolás izgatja a fantáziámat leginkább. Folyamatosan próbálom képezni magam: könyvekből, a NETen szerzett információkból, oktatóvideókból. Na meg persze Kaid Nabiltól.