Kassai Katalin vagyok, 1958. november 7-én születtem Miskolcon. Ahogyan mondani szokták – már kiskoromban… és tényleg, már 10 éves koromban elhatároztam, hogy olyasmi pályát fogok majd választani, ami a kézművességgel, rajzolással, festéssel kapcsolatban lesz. Szinte az egész napomat kitöltötte a „foglalatoskodás”: kézimunkáztam, kötöttem-horgoltam, mindenféle technikát kipróbáltam, agyagoztam, és fafaragással is készítettem egy-egy darabot. 

A szüleim mindenben támogatták a terveim…

Az általános iskola után a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium rajz-tagozatára nyertem felvételt, úgy éreztem akkor, hogy rendesen beindítottak, hiszen nagyon jó mestereim voltak: Lantos Jánosné, Nyitray Viktória, később Zsignár István a középiskolában.  Bozsik István, Pető János, Fata György és Papp János szakkörében dolgozhattam, a főiskolán – Egerben – Seres Jánostól és Blaskó Jánostól tanulhattam. Érdekes, hogy a mestereim munkásságának változatossága ellenére azonos látásmódot képviseltek, azonos értékeket jelöltek meg számomra, nekem már „csak” annyi dolgom lett volna, hogy soha ne térjek le az útról…

Én viszont – a kis makacs – kötött-hurkolt anyag- és formatervező szerettem volna lenni 18 évesen… Megvolt hozzá minden képességem, rengeteg munkával készültem a felvételire… ám, ott nagy volt a harc és akkoriban azt nem a kötőtűkkel vívták, hanem valami „mással”… a 3. rostán elbuktam, de még abban az évben felvettek Egerbe matematika-rajz szakra. Olyan nagy „fájdalmaim” nem voltak, boldogan vágtam bele a főiskolába és majd utána következő 35 évembe, amit mindvégig a gyerekekkel töltöttem, mint rajztanár néni. Nagyon szép évek voltak. Összesen két munkahelyem volt. Sok szép sikert értünk el a tanítványaimmal, sok szép emlékem maradt – és az Internetnek köszönhetően – tovább is tudom ápolni a kialakult kedves kapcsolatokat.

A pedagógus éveimben háttérbe szorult az egyéni megmutatkozás, sokat rajzoltam, festegettem együtt a gyerekekkel, akár órák alatt is, de otthonra már nem maradt energiám erre, inkább csak kézimunkáztam. Nagy kedvencem volt a tradicionális kanadai-amerikai keresztszemes technika és a patchwork, amelyeket olyan nagyüzemben műveltem, hogy egy 65 képből álló kiállítást is rendezhettem a miskolci Petőfi Könyvtárban 2010-ben.

A sors nagy fordulatot vetett az életemben, és betegség miatt 2017-ben nyugdíjba kellett mennem… Miután nem találtam a helyem, előkotorásztam az ecseteimet, vettem egy rakás akvarellpapírt, a barátaim minőségi pasztell-készletet ajándékoztak nekem… és bizonytalanul, de egyre bátrabban fogtam újra munkára magam. Az első önálló kiállításom 2018 februárjában volt 56 képemből – főleg akvarellek – mindenféle stílusban. Akkor azt vallottam, hogy az az „én technikám”… Úgy keresem az utam most is, mint egy pályakezdő. Az elmúlt másfél év alatt több mint 130 képet rajzoltam, festettem…  A legeslegjobb terápia, amit kitalálhattam magamnak!

My name is Katalin Kassai. I was born 7th November 1958, in Miskolc, Hungary. As they say… when I was a child, I already knew – and I really decided at the age of 10 – what I was going to have as a profession. I had something on my mind in relation with craftwork, drawing and painting. I always had some “preoccupation” during the day: I embroidered, I knitted, I crocheted, I tried out using many techniques, I made pottery, and I also made some cravings. 

My parents have always supported all my plans…

After finishing elementary school, I was accepted into the Ilona Zrínyi Grammar School of Miskolc, specializing in Arts. I felt then my jets are running just fine, I felt inspired, I had some quite decent masters in Arts who taught me: Mrs Lantos, Viktória Nyitray, and then István Zsignár in high school. There were others like István Bozsik, János Pető, György Fata, and János Papp. In college – in Eger – there were János Seres and János Blaskó. It’s a funny thing that despite the variety of my masters' work, they have the same vision, the same values for me, I would have had "just" enough to never get off from my way. My job would have been quite simple: just to follow the path that was highlighted for me to take…

I was accepted into the Faculty of Arts and Mathematics in Eger. I was not exactly disappointed by it at all, I was happy that I could begin my studies, and then in the next 35 years, all this time, I could teach and educate children. These were the best years… I only had two different work places in my whole career. We achieved much great success, together with the students, I have many nice memories – and thanks to the internet – I still can maintain those precious relationships.

While I was a teacher, my self-expression or you could say showing off my unique ways in arts was less-emphasized. Anyway, I created many drawings and paintings for and with my students during the art lessons. Though when I arrived home, after a long day I didn’t have much energy left for similar activities. Rather, I just did some needlework. The traditional Canadian-American cross stitch technique and patchwork were my personal favourites. I created many of such items, my activities involving them were high operational. I had my own exhibition displaying 65 cross-stitched pictures in the Attila József Library, in Miskolc, in 2010.

Fate stepped in, in 2017, and due to an illness I had to retire… I didn’t find my place at home not working anymore so I dug out my old paintbrushes, I bought many sheets of watercolour paper, I ‘ve got some high-quality pastel sets from my friends… and slowly but surely I began to paint again. It has been a work of passion and a labour of love. My first solo exhibition was in February, 2018, displaying  56 of my drawings and paintings – but mainly watercolour – in all styles. Then I believed, that was “my technique”… Although I’m still looking… just like an entrant, for my way in arts, my style, and my technique. In the last 2 years I’ve created more than 130 paintings and drawings. This is the best therapy that I could have ever prescribed for myself!